Az ember életében nagyon komoly kihívás tud jelenteni egy gyermek felnevelése. Szerencsére már számos fórumon kapunk ehhez segítséget. Ha például azt szeretnénk, hogy kicsit nyugi legyen a lakásban, akkor a Cartoon Network bekapcsolásával biztosan a képernyő elé tudjuk „ragasztani” a fiatalt. Egy kis tévézés nem fog megártani a cseperedő agynak, főleg ha az vicces, szórakoztató jelenetekkel társul. A jól ismert csatorna már több évtizedre visszanyúló múlttal rendelkezik így több generáció nőhetett fel a humoros történeteken, amikett például a Tom és Jerry, vagy a Bolondos dallamok nyújtottak. A Cartoon Network az óceánon túl született, de nagyon gyorsan árkerült Európába. Számos országban viszonylag hamar megjelent szinkronnal, míg máshol csak az eredeti angol szöveg maradt. Nem meglepő, hogy gyakran ennek hatására a csöppségek előbb szólaltak meg angolul, mint a saját anyanyelvükön, főleg, ha kimondottan sokat ültek a televízió előtt.
A Cartoon Network eleinte csak klasszikus rajzfilmeket sugárzott, de rövid időn belül nekilátott a saját paletta felállításának és belevettették a szakemberek magukat a gyártásba a nézők nagy örömére. Mára már nagyon átalakult a Cartoon Network kínálata. Ezt tételesen meg lehet tekinteni a musor.tv oldalon. Ha felellős szülőként szeretnénk tudni, hogy mégis mit fogyaszt el gyermekünk, akkor böngésszük át a kínálatot és ennek fényében válasszuk ki azt az időszakot, amikor hagyjuk, hogy a Cartoon Network adásait megtekintse. Az önfeledt szórakozás végett, gyakran még felnőtt fejjel is ott ragadhatunk hosszabb-rövidebb ideig a Cartoon Network előtt. Élvezzük a gondtalan perceket.