A szabványok előírják, hogy a gyártók minden termékhez részletes, könnyen érthető és elsajátítható használati utasítást csatoljanak. Azonban ezeket a robotporszívó vélemények maradéktalanul felülmúlják, hiszen ezek saját tapasztalatból nyert gondolatok alapján szövődnek és teljesen hiteles tanácsokat tartalmaznak. Aki automata takarítógép vásárlásra adja a fejét, annak előtte mindenképp precízen fel kell térképeznie a piac kínálatait, hiszen nem csekély árú termékekről van szó.
Ha esetleg kevésbé megfelelő produktum kerül a kosárba, akkor az illető 300.000 Forinttól is megválhat, mégpedig teljesen feleslegesen. A robotporszívó vélemények teljesen feltárják, hogy az adott alkalmatosság milyen teljesítményt produkál. Kitérnek arra is, hogy milyen burkolaton alkalmazták, kerámia, parketta, laminált padló, szőnyeg stb., illetve szót ejtenek arról is, hogy mennyi ideig bírta az akkumulátor a terhelést, hiszen egyes bemutatókon van, hogy ezzel kapcsolatosan kicsit túloznak a fejlesztők.
A robotporszívó vélemények elárulják, hogy egy, esetleg másfél órán át képesek megállás nélkül működni a szerkentyűk. Ha bizonyos négyzetméteren felüli lakással rendelkezik valaki, érdemes nagyobb teljesítményű áramforrás után néznie. A kertben elterülő víztárolót nyáron remekül ki lehet használni, hiszen ez az évszak felhőtlen mókát tartogat mindenkinek.
Viszont ezeknek a tereknek a sterilizálására csakis egy medence porszívó robot képes, ami makulátlan higiéniát varázsol. Így a szülők is bátran helyezhetik bele a kellemes hőmérsékletű vízbe a kisebb csemetéiket is, hiszen a medence porszívó robot nem csupán az algákat távolítja el, hanem bizony a kártékony baktériumokat is. Ezt különböző tesztek igazolják. A vízgyűjtőket egyébként rendkívül hosszadalmas munka lenne fertőtleníteni, ez a tennivaló több órát is igénybe venne. Az apukák fellélegezhetnek, ugyanis a medence porszívó robot olyannyira okos, hogy nem csupán a piszkos munkát vállalja magára, hanem azzal is tisztában van, hány naponta kell elvégeznie a munkáját.