Mindig is hajlamos voltam függőségekre. Volt, hogy ruhákat vásároltam tömegszámban, vagy törpehörcsögöket gyűjtöttem, gyakran függők rá sorozatokra, sőt akár emberek szeretetére is. Van bennem egy űr, amit minden áron igyekszek pótolni, amikor viszont az alkohollal próbáltam ezt, egy idő után csak még kiszolgáltatottabbnak éreztem magam. Hogy ezt az érzést elnyomjam, még több alkoholt kezdtem el inni, amivel már óriási mértékben károsítottam az egészségem. A családom teljesen elfordult tőlem, és a barátaimnak is nehéz időszakot okoztam ezzel, sokukat el is veszítettem.
De néhány barát olyan, mint fény az éjszakában
Az egyik barátom vitt el egy konzultációra a Felépülők Családi Felépülési Központba, amiért azóta is hálás vagyok neki. Az odafelé vezető úton mindent elmesélt, amit tudnom kellett róluk. Többek közt, hogy a szervező család személyes tapasztalatokkal rendelkezik egy bizonyos területen, ez pedig az alkoholizmus kezelése. Figyelembe véve, miken mentek keresztül és mégis sikerült legyőzniük ezt a problémát, élő bizonyítékul szolgálnak arra, hogy valóban lehetséges, csak akarni kell. Továbbá így bíztam abban, hogy megértőbbek lesznek, mint az átlag, hiszen átérzik a problémát.
Először felmérték az állapotomat, hogy egyáltalán tudnak e segíteni, majd egy 28 napos bentlakásos programot javasoltak. Megmondom őszintén, először nem rajongtam az ötletért, elég introvertáltnak számítok ahhoz, hogy random beköltözzek egy rakat idegen közé. De nem akartam, hogy a barátom szervezkedése kárba menjen, és tudtam, hogy nekem is jobb lenne, ha felépülnék végre, így bevállaltam.
Az első pár napot pokolian éltem meg, aztán egyre jobb lett. Mind a többi résztvevő, mind a szervezők nagyon kedvesek voltak, és még szociálisabbá is váltam azáltal, hogy sokszor kis csoportokban dolgoztunk együtt.
Ezalatt a hozzátartozóknak is szerveztek különböző beszélgetéseket, előadásokat, hogy növeljék az érzékenységet a téma iránt, hiszen nekik is nagy szerepük van abban, sikerül e végül eredményes lesz-e az alkoholizmus kezelése.
És még miben más ez a program, mint a többi?
Én is ezt kérdeztem először… Nos, többek között abban, hogy elképesztően hatékony. Körülbelül 75%-a résztvevőknek teljesen felépül, ami rendkívül jó aránynak számít. Ezen felül a szervezők személye és a környezet is óriási értéket képvisel. A program során egyébként teljes ellátásban részesültünk, így a felépülésen kívül semmi másra nem kellett koncentrálnom.
A rehabilitáció középpontjában a felépülés áll, aminek alapját a Minnesota-modell adja, ami egy nagyon korszerű és hatékony módszer. A siker egyik alappillérét ez adja.
Bár nehezen indult a folyamat, azt éreztem, egyre erősebb vagyok. Itt jöttem rá arra is, hogy az űrt bennem az adja, hogy nincs kontrollom magam felett. A bent tanult módszerek megtanítottak kontrollálni a vágyaimat, és ezeket a módszereket már a mindennapi életben is hasznosítani tudom.
Ezen felül, a legtöbb rehabilitációs központ szakembere a kezelés végezte után teljesen magára hagyja az egyént, hogy a következőre tudjon fókuszálni. Itt viszont a kiköltözés után is van lehetőségünk segítséget kérni tőlük, ha valami nem stimmel, ráadásul ez díjmentes.
A programok részvételi díja sem különösen magas, természetesen a minőségnek mindig meg kell fizetni az árát, de összehasonlítva a konkurenciával, ezzel a programmal járunk a legjobban.
Mindenkinek csak ajánlani tudom, akinek szintén gondot okoz az alkoholizmus kezelése, akkor is, ha nem ők érintettek közvetlenül, hanem valamely hozzátartozójuk.