Ahogy a divatra is jellemző a megújulás, úgy alakulnak át évről évre a torta dekoráció trendek is. Főleg az esküvői tortáknál figyelhető meg, hogy pár évvel még teljesen más volt a kedvelt és legtöbbek által preferált és választott torta dekoráció, mint mondjuk tavaly. Egy torta elkészítése nem egyszerű feladat, azonban otthon is bátran nekiállhatunk. Ha van egy jó családi receptünk érdemes először azzal próbálkozni. Ne akarjunk túl bonyolult tortát sütni elsőre elégedjünk meg a piskóta és krém párosával. Ha ez rendben van, eltaláltuk a megfelelő ízeket és állagokat, akkor garantált a siker, hiszen a házilag készült süteménynek, desszerteknek nincsen párja. A torta külsejét különböző technikákkal burkolhatjuk, a népszerű torta dekoráció mostanság elég egyszerű, ezt nevezik nude-nak, amikor éppen, hogy csak burkolva van a torta, szinte kilátszódik a piskóta, olyan, mintha a tortánk ’meztelen’ lenne. Ez persze nem jelenti azt, hogy attól mert ez most a menő, mindenkinek tetszik is. A torta dekoráció kedvünk, ízlésünk szerint alakítható. Ha díszesebb tortát szeretnénk, akkor megpróbálkozhatunk azzal is. Érdemes ötleteket meríteni az interneten fellelhető milliónyi torta képekből. Egy azonban örökérvényű: a szülinapi tortáról nem hiányozhat a gyertya, legalább egy szál gyertya, amit az ünnepelt elfújhat és közbe a régi szokás szerint kívánhat is valamit.