Megalakult az ODFA
Megalakult a Nyílt Dokumentumformátum Szövetség magyar tagozata
A Nyílt Dokumentumformátum Szövetség 2006 márciusában jött létre az Egyesült Államokban azzal a céllal, hogy képzéssel, információ-átadással, szakmai tudásbázissal segítse a közszolgálatban tevékenykedőket és törvényalkotókat abban, hogy az exponenciálisan növekvő mennyiségű elektronikus dokumentumokat elsődlegesen OpenDocumentum (ODF) formátumban tárolják. A nemzetközi szövetség alapítótagjai közül néhányan az ODFA Magyarország megalakulásában is részt vettek: Közép Európai Egyetem. Ez az elfogadott világszabvány (ISO/IEC DS 26300) és nyílt platform, amelyet az informatikai ipar legfontosabb szereplői egyként támogatnak, lehetővé teszi, hogy bármiképp is változzék a technológia, az elektronikus iratok teljes mértékben elérhetők, szerkeszthetők és menthetők legyenek, akár évtizedek múlva is.
A Szövetség magyar tagozata is megalakult, hogy elősegítse az ODF hazai elterjedését.
Életünkre egyre erőteljesebb hatást gyakorolnak az elektronikus adóbevallások, on-line pályázati űrlapok, internetes vásárlások és digitális könyvtárak. A jövő tudástárai virtuálisan formálódnak, de hogy mi marad fenn a töménytelen információból, és hogyan férhetünk majd hozzá néhány évtized múlva is, az most dől el. A zárt rendszerekben tárolt adatok súlyos következményeivel csak akkor szembesülnek a felhasználók, amikor már túl késő, és amikor már kiszolgáltatott helyzetbe kerültek.
Milyen lenne olyan világban élni, ahol GSM telefonunkat nem használhatnánk korlátok nélkül, villanykörténket nem tudnánk bármelyik gyártó által készített lámpánkba becsavarni, CD-nket nem tudnánk az autóban és otthon a különböző készülékekben egyaránt lejátszani, a laptopunkon a betűk elrendezése gyártótól függően teljes összevisszaságot mutatna, a zongorákon pedig – készítőtől függően – más-más hang tartozna ugyanahhoz a billentyűhöz. A mindenki által elfogadott és támogatott egységes szabványok megkönnyítik az életünket, elősegítik a piaci versenyt, és lehetővé teszik az összehasonlíthatóságot, így kordában tartják az árakat.
Az ODFA magyar tagozatának tervei:
- A közigazgatás és államigazgatás folyamatos ellátása információval és összehasonlító tanulmányokkal.
- Olyan kompetencia-központként működni, amely képes a civilszférának is segítséget nyújtani
- Tagok és a célokat támogatók bevonása
- Szoftverfejlesztők elérése
- A társadalmi tudatosság növelése kampányok és rendezvények formájában

